Szín: barna, aranysárga, fekete
Anyag: ciprusfa
Választható színek:
- sötét paneles
- világos paneles
Kiszerelés:
- 1 paraván
Kínai paravánok
A kínai nyelvben a paravánra használt (pingfeng) szó jelentése: “szél ellen óvó”. A régészeti leletek tanúsága szerint, Kínában már a Hadakozó fejedelemségek (Kr.e. V-III. század) korában is használtak paravánokat.
A kínai kultúrában a paravánoknak/ellenzőknek egyszerre volt mindennapi és szakrális szerepük. A legkorábbi ránk maradt paravánokon már feltűnik a fekete vagy a vörös színű lakk, amit évszázadokkal korábban kezdtek el alkalmazni a bútorokon, először csak mint konzerváló anyag, később mint önálló esztétikai értékkel bíró eljárás. Az első darabokat, a kifejezetten alacsony paravánokat, a mindennapi életben leggyakrabban arra használták, hogy védelmet nyújtsanak a huzat ellen, de a magasabb paravánokkal együtt térelválasztó, teret lehatároló funkciót is betöltöttek. Az alacsony paravánokat, mivel az élet színtere is a földön vagy az úgynevezett platformokon – az előkelőbbek által használt alacsonyabb dobogókon – zajlott, a földön ülő ember magasságához igazították. Egészen kisméretű, negyven-ötven centiméter magas ellenzőket, úgynevezett “párna paravánokat” is használtak, melyeket közvetlen az ágyra helyeztek, az alvó ember fejéhez, hogy megvédjék a huzattól. Ugyanilyen méretű paravánokat /dörzskő paravánok/ találunk az asztalokon is, felületükön gyakorta tűnnek fel művészi kalligráfiák. A későbbiekben, a magas székek és asztalok elterjedésével – az élet színterének felemelkedésével – terjednek el az embermagasságot is meghaladó méretű ellenzők.
Az északi Wei-kortól (220-265) kezdődően egyre elterjedtebbek lettek a sok elemből álló, nagyformátumú ellenzők, amelyekkel éjjel teljesen körülvették a faszerkezettel készült ágyakat (jiazi chuang), melynek függönyeit lehajtva egy teljesen elkülönített, szobaszerűen lehatárolt környezetet hoztak létre. A lakkozott, zárt táblás vagy áttört faragású paravánok mellett idővel megjelentek a selyembetétekkel elátott típusok is, melyek díszítése már művészetnek számított.
A Ming-korban (1368-1644) a hatalmas míves darabok státuszszimbólumnak számítottak és elengedhetetlen részét képezték a fogadócsarnokoknak. Ekkoriban már nem voltak ritkák a tíz-tizenkét elemből állók sem, bár az egy és a négy elemből állók számítottak a legelterjedtebbeknek. A paraván az egyik legrégibb hagyományos kínai bútor, mely hosszú története során többféle funkcióban és formában vált a lakóterek és a mindennapi élet részévé. Innen került Japánba, majd jutott el Európába, hogy sok egyéb Kínából érkezett ismerettel, tudással és tárggyal együtt az egyetemes kultúra részévé váljon.
Ciprusfa (baimu)
A Song-korban a ciprusfát az ún. “déli fák” (nanmu) kategóriájába sorolták. Később már a vegyes puhafák közé, bár a Ming-korban ennek ellenére szívesen használták bútorfának. A Qing-korban ismét “déli fa”-ként nevezték meg és értékesebb besorolást kapott. A legtöbb ciprusfát Sichuan tartományban találhatjuk, de a rosszabb minőségű ún. butháni ciprust Gansu tartományban és a fujiani ciprust Dél-Kínában a vietnami határ mellett, valamint a himalájai ciprust (Xizang bai) egyaránt használják bútorfának. A fája a legjobb belső részein sárgás-barna, néha vöröses árnyalattal keverve. Lassan szárad ki és nagy körültekintést követel, hogy ne repedezzen meg. Száradás után viszont nagyon ellenálló és a fakártevőket is elriasztja illata. Könnyű megmunkálni és polírozva szép, fényes felületet ad.
