Anyag: fa
Kínai megnevezés: ma
Kiszerelés:
- 1 szobor
- 1 üveglap
Ló
A ló a kínai zodiákus hetedik állata. Noha a lovat már a történelem legkorábbi korszakában háziasították, csak az i. e. 3. század környékétől kezdve használták hátas állatként. Mezőgazdasági munkákhoz sem használták, kizárólag kocsit, szekeret, hintót húzattak vele. A lótenyésztésben főként Kína északi szomszédjai jeleskedtek, akiktől a kínaiak lovaikat is vásárolták, illetve a lótartás, lótenyésztés fortélyait tanulták. Már az ókorban létezett egy kifejezés, amelyet a legkiválóbb lovakra használtak: “tízezer mérföldet (vágtató) paripa” (wan li ma). Egy legenda szerint a legjobb lótenyésztőnek egy bizonyos Po Luo, aki képes volt ilyen csodálatos lovakat nevelni. A Han-dinasztia idején a Tiensantól és a Pamírtól nyugatra elterülő Ferghana telivér lovai rendkívül népszerűek voltak Kínában. A kínaiak részben ezek miatt a lovak miatt terjesztették ki kereskedelmi kapcsolataikat nyugatra. Ezekről a lovakról úgy tartották, hogy vért izzadnak. A kínaiak általában a legkeresettebb termékükért, a selyemért cserébe kapták a lovakat, ez lehet az oka, hogy a lónak és a selyemnek mind a mai napig ugyanaz a számláló szava. A lovak védelmező isteneként Mawang-ot (“a lovak fejedelme”) tisztelték. Kultusza az ősi időkbe nyúlik vissza, és eredetileg egy csillagkép megtestesülésének tartották, aki eldönti a lovak sorsát. Mawang-ot tisztelték a katonák (lovasok) és a lótartó gazdák. Mawang-ot Mazu (“a lovak őse”) néven is tisztelték. A templomokban háromarcú lényként ábrázolták. Születésnapján, a 6. holdhónap 23. napján áldozatot vittek, és a templomokban még színházi előadást is tartottak a tiszteletére. Az ókori mitológiában jelenik meg a nyolc híres paripa. Ezek a lovak Mu király (i. e. 10. század) lovai voltak: Veres Paripa, Sebeslábú Ráró, Fehér Hűséges, Kereketátlépő, Hegyek Fia, Hatalmas Sárga, Verestarka és Zöld Fül. Némelyik ló a nyolc közül úgy vágtázott, hogy lába nem érte a földet, mások a madárnál is sebesebben száguldottak, illetve egyetlen éjszaka tízezer mérföldet tettek meg, de az egyiknek még szárnya is nőtt, így repülni tudott. A nyolc paripa a kínai költészet és piktúra egyik állandó és kedvelt témája. Képeken olykor látni, amint egy lóra egy majom kapaszkodik fel (ma shang feng hou) ábrázolnak, amelynek szimbolikus jelentése, hogy “nyomban (mashang) emelkedj (feng) grófi rangra (hou)”. A régi Kína leghíresebb festőjének, aki mesterien festett lovakat az olasz jezsuita, Giuseppe Castiglione számított, aki a 18. század első felében három császár udavari festője is volt. A 20. században Xu Beihong-ot tartották a lófestés legnagyobb mesterének.
A ló Kínában
Kínában valószínűleg Kr. e 3000 és 2300 között háziasították a lovat. Ázsiában először Kínában húzott a ló harci szekeret (Kr. e. 1450 és 1050 között). A ló erejét legjobban kihasználó szügyhámot is valószínűleg Kínában találták fel a Hadakozó Államok korában (Kr. e. 475-221). A Han-dinasztia (Kr. e. 209-től a 8. századig) korának kocsiábrázolásain látható, hogy nehéz kocsit akár 6 személlyel is el tudott húzni Kínában egyetlen ló, míg másutt a világon könnyebb kocsit egy-két személlyel csak több ló bírt el. A különbség a fogatolás módjából eredt, amelyre a példát a kínaiaknak az adhatta, hogy a kínai folyókon és csatornákon gyakran emberek vontatták a partról a hajókat, és kitapasztalták a hevederek optimális elhelyezését a testen. Ezt alkalmazták a lovak fogatolásánál is, amivel “forradalmasították” a ló erejének felhasználását. A szügyhám Kínából terjedt el a belső-ázsiai népek közvetítésével később – a középkorban – Európában is.
A lovaglást azonban nomád szomszédaiktól vették át a kínaiak. (Ezt mutatja a híres agyaghadsereg – Kr. e. 210 – lovasainak felszerelése és a szibériai Pazirik – Kr. e. 5. század – lovas leleteinek hasonlósága.) A hunok vagy hsziungnuk ismételt támadásai (Kr. e. 4. századtól) ösztönözték Kínában a lovas harcmodor, a könnyűlovasság kialakulását, amellyel sikeresebben vették fel a harcot a lovas támadókkal. Emiatt vették át az íjjal és nyíllal való harc módszerét és a nyereg használatát (Kr. e. 7. századtól), és megkezdték a lovak tenyésztését és nemesítését. Kínai “lószerző” expedíciók indultak a mai Turkesztán területére, hogy onnan “vért izzadó mennyei lovakat”, tarpánokat, türk lovakat hozzanak a Kr. e. 3. századtól Kínában használt kistermetű mongol lófajta “feljavítására”.
A kínai szakirodalom a kengyelt kínai találmánynak mondja. Nem párosan, hanem csak a ló egyik oldalán helyeztek el kengyelt, amelyet vasból kovácsoltak. (Egy Nyugati Han-dinasztia kori [265- 316] sírból előkerült egy agyag lovasfigura, kengyellel.) Az első kengyelpár 322-ből maradt fenn, szintén egy sír agyaglovasán. Ekkor már valószínűleg a lovas biztosabb ülésének segítése volt a célja és hogy lehetővé tette a megtámasztást és a nyeregből való felemelkedést. A 4. századtól a kengyel elterjedt Ázsiában, és valószínűleg a nyugat felé zúduló népvándorlás hulláma vitte magával Európába is. (6-7. század)
– Fodor István
