Kiadó: Terebess Kiadó
Szerző: Tandori Dezső
Szerkesztő: Steinert Ágota
A modern magyar líra, neves képviselője ezúttal különös műfajú művet, szellemi önéletrajzát ajánlja az olvasónak, amúgy „tandoris” módon: „A feladatot a magam számára így határoztam meg: hogyan nem valósulhatott meg egy „nyugati” élet, miként lett tehát („keleti” vonzalmak, vízjelek, stb. jóvoltából) ez is, az is egy ember élete, azaz ki tudja. Ezt az Olvasó tudja meg a könyvből.”
Tandori Dezső, az ötödik póluson:
„Illetlenkedéseim sorát – hogy arról írjak, amihez jómagamnak ennyire… (közöm van) – hosszabb időre e kísérlettel fejezem be. A könyv gondolatát Terebess Gábor dobta föl, nekem arra kellett vigyáznom csak, „talpam ne legyen belőle” végül. Kosztolányi mondja, hogy előbb-utóbb már mindeni tud kicsit portugálul; hát persze, hogy előbb-utóbb mindenki egy kicsit keleti.
Kísérletek. Ugyanúgy viszketek ettől a jelzőtől, hogy „kísérletező művész”, ahogy – mondjuk – hajdanán Mándy Iván. Még hogy kísérletezni! Kérem szépen, én a szívem vérével, az édesanyámtól kapott szép intelmek jegyében írom, amit írok, és a többi! Na, komolyabbra. Keletbe-fúlt: azt jelentené ez, hogy persze, nyugati emberek vagyunk itt (a „Kelet” különben sem Kijevet, Bejrutot vagy a törökcsemegét jelenti), de ha bennünk egyszer a „kisördög”, az nem hagyja, hogy teljesen nyugatira-önmegvalósítsuk magunkat. Így amit az a jóságos istenke belénk táplált, hogy szép finoman svájcias, hollandcsokis, angolkalózos, később globalizációs-bankos szuperszellemek legyünk, hajótörést szenved, mint a kuruc Robinson Hutyumutyu-szigeten, és még örülhet, ha csütörtököt nem mondanak neki. Hát igen, az ember be van oltva (már aki) azzal a keletiséggel, melynek „jegyében” hosszasan megáll vadludakat nézni, aztán elfelejti a gyakorlati teendőit és úgy marad. Vagy összeír egy Töredék Hamletnek c. kötetre való verset, ráadásul „Egyetlen” címmel (eredetileg ez a keletiesség lett volna a könyvecske fedelén), és után csodálkozik, hogy harminc éves, mire elsőkönyves író lesz, alig, hogy egyetemi diplomával a zsebében megszabadult az Illatos út iparitanulóotthoni portájától (ahol képességeit kifejthette). Hát szóval a magam-jegyű keleties embernek itt könnyen meg volt adva az úgynevezett önmegvalósítás kudarca, és erőnek erejével volt miért küzdenie bőven. De hát keletiesség-e a küzdés? Van egy sor bonyolult kérdés, amit hagyjunk is. Kísérletem, hogy sikeresen nyugatias ember legyek, belefúlt a bennem orvul meglévő keletiségbe. Ezt mondtam el művem vázlatául Terebess Gábornak, és ő máris hozzálátott, hogy elkészítse egyik szép könyvborítóját, én meg jegyzeteléshez fogjak.
Mi került bele könyvembe, mik lettek és jók lettek-e arányai, az Olvasó döntheti el. De hogy mit jegyzeteltem, én látom itt. Bele kellett kerülnie költészetnek, filozófiának, a mindennapok „evidencia-történetességének” (hogy az ember megvilágosul, mert a fejére esik a tégla egy darabja, és elsötétül előtte a világ), kellett szólni a madarakról, akik, igen, akik életemet meghatározták, a legutóbb Totyi képében 1997-től, kedves festőimről (amerikai absztraktok, Veszelszky stb.) ugyanígy szót kellett ejtenem, a költők közül Szép Ernőről, Pilinszkyról. Meg akartam említeni (én nem emlékszem, megemlítettem-e) címermondásomat, egy skót költőtől, aki azt mondja: nem szereti, ha megindítják, mert akkor ő elkezd akarni, és a tett veszedelmes dolog – keletiség! –, remegünk valami mesterkélt dologért, a szív sérelméért a mi görcsös kötelesség-fogalmaink szerint. Na tessék! Ez a könyv afféle mozaik, és akit érdekel egy Iksz Pofa ezekből a mostani időkből, aki nem volt teljesen átlagos és önérvényesítésre vágyó, ez a könyv esetleg szolgálhat példával.
Azért is írhattam munkámról, mert közben tovább változtam. Pillanatnyilag tényleg valami „olyanos” vagyok, hogy inkább csöndben és magányosan lengek (jószerén tengek), nehezen mondok bárkinek bármit; érzek, csak nem érzem; imádom madaramat, mert nem beszél szavakkal. Kétségtelen van északi és déli pólus; keleti és nyugati aligha; ám e könyv még mindezen túl is az Ötödik Póluson keresi helyét.”
Kardos András: (Élet és Irodalom, XLV. évfolyam, 8. szám, 2001. február 23.)
„Tandori Dezső: Keletbe-fúlt kísérletek című kötetének baráti javaslata szerint a cím második szavában a fulladt ige szerepelt volna. Ám a ” főhivatású író apróbb változtatása”: fúlt, „így lett papamm papamm… ritmusa a dolognak”. A kötet felkérése Tandori aforizmáinak, evidenciatörténeteinek összefoglalására vonatkozott. Miközben Tandori számára a HOGYAN NEM VALÓSULHATOTT MEG EGY „NYUGATI” ÉLET jelentette a kalandot, aközben a pamm papamm, vagyis az evidenciatörténetek „ritmusa” legalább ily mértékben formálóelve a kötetnek. Mivel „eszméi” átszövik mind a négy itt ismertetendő kötetet, legalább ezek egyikét „határozzuk meg” saját szavaival. Egy ráközelítés a sokból: „van ez a fogalom: evidencia. Aki nem lehet másképp. Az próbálok lenni, aminek lennem kell. Azzal próbálok foglalkozni, amivel nekem kell foglalkoznom. Olyan dolgokkal, amelyek erre a foglalkozásra rászorulnak.” Talán nem kell részletezni, hogy korunk nem csupán a filozófia, de a művészet számára sem az evidencia világkorszaka. Az utolsó jelentős filozófus, aki még bízott az evidenciák életerejében, a fenomenológia atyja, Edmund Husserl sok évtizede halott. Evidenciatörténetek: Tandori hasoncímű könyve és a jelenlegiek is éppen a korszerűtlen korszerűségét teszik meg formaelvvé. A „nem lehetek másképp” létezéselve az elkülönült evidencia. Vagyis a történet nyilvánvalósága csakis a maga különállásában éppen-nem-nyilvánvalóságában evidens. Ennek jegyében fejti ki Tandori a Kelet-Nyugat kapcsolatát, az evidencia lehetetlenségének evidenciáját. E rendkívül fontos esszékötetéből nézzünk egy olyan példát, mely a kötet tán legizgalmasabb fejezetéből a Töredék Hamletnek című első kötete önbefogadásának kései dokumentuma. „Minden hogy kitágult, mióta / elmozdulhatok nézésem mögül…” idézi önmagát. És az értelmezés során idézi Kafka paraboláját nagybátyjáról, aki úgy érezte, egy élet kevés ahhoz, hogy elérje faluja határát.
„… de nem az-e az alaptételem, hogy „nyugatinak indult ember nyugati marad, maximum keletiesbe-fúlt, evidens-keletiségbe veszett nyugati kísérletekkel”?”.
