Kiadó: Terebess Kiadó
Jegyzetek: Fodor Pál
Kevesen tudják, hogy a legnagyobb székelynek tartott írót és tudóst milyen szálak fuzték Törökországhoz. Ősei közt is voltak törökök, maga is éveket élt Konstantinápolyban, beutazta az oszmán birodalmat. Élményeit részben az Utazás Keleten c. művében, részben újságcikkekben örökítette meg, amelyek azóta is nehezen vagy alig hozzáférhetőek. Kötetünk a szerző török tárgyú írásait gyűjti egybe, melyek nemcsak a magyar emigránsok törökországi helyzetérol számolnak be hitelesen és élményszerűen, de a török kultúra emlékeirol, a török tájakról és szokásokról is. Különösen érdekesek a szebbik nem iránt őszintén rajongó Orbán Balázs nőkről szóló írásai.
„Orbán Balázs nevét nem azért ismerjük, mert Marosvásárhely országgyulési képviselője, vagy a Baloldal nevű székelyudvarhelyi lap munkatársa volt, netán azért, mert Victor Hugo sírjánál mondott beszédet, vagy azért, mert az Akadémia levelező tagjává választotta. Orbán Balázs nevét A Székelyföld leírása őrizte meg az utókor emlékezetében. Különös módon e máig népszerű mű születésének legfontosabb előzménye egy hagyatéki per, az évekig elhúzódó pereskedés, amely az Orbán családot Isztambulba szólítja, és lehetőséget teremt az ifjú számára a keleti utazásokra, Ciprusra, Szíriába, Palesztinába és persze a török birodalomba keresztül-kasul… Ám nem csupán az utazások csiszolgatják az ifjú készségeit, hanem olvasmányai is. A török birodalomban, főképp virágkorában hatalmas terek tárultak az utazók elé: aki valamelyik bég vagy binbasi pecsétes levelével rendelkezett, hónapokig barangolhatott zavartalanul. Evlia Cselebi tízkötetes Utazások könyve (a Szejahatname) az oszmán kultúra kimeríthetetlen forrása, keletkezése után kétszáz esztendővel elvenen hatott külhoni olvasójára is: aprólékos leírásai, a parttalan kalandozás és a megfontolt, tudós feltárás mintaszerű ötvöződése legalább olyan fontos lehetett Orbán Balázs számára, mint úti tapasztalatai. Amikor ő a XIX. század közepén ott jár, az európai modernizációs mozgalmak kiteljesedésének kezdetén vagyunk, Mahmud szultán tanzimatja, meghirdetett reformja kedvező állapotokat teremt a kíváncsi utazó számára, hiszen ami még megmaradt a régi dicsőségből, a sajátos oszmán rendből és fegyelemből, a muszlim szokásvilágból, abba immár könnyebb a betekintés. Még a háremek ajtaja is feltárul… A nők is úgy öltözködnek, a fátyol is könnyu és áttetsző, a leghalványabb fényben is átdereng, a legszelídebb fuvallat is fellebbenti, a köntös szabása pedig már-már hanyag, a sárvár kacéran libegő, az enterét pedig a kebleknél direkte szűkebb a kelleténél, össze sem lehet fogni, mi több, mielőtt a feredcsét összébb húznák, mert folyton összehúzzák magukon, mielőtt összehúznák, azt mindig kinyitás előzi meg.
Orbán Balázs elsősorban megfigyelő, csak ritkán, szemérmesen lép be szereplőként a leírásokba; a történetek inkább a táj részleteként kerülnek elő, mint bokrok vagy épületek. Így lesz szó egy-egy megelevenedő katonacsapatról (és harcairól) a hegyoldalban, egy-egy hajóról (és titkos szállítmányáról) a tengeröbölben, a kikötőbe tartó csónakokról, amelyek felgyújtják a hajókat, vagy őket lövöldözik éppen; a folyóból felbukkan egy történet az elásott kincsről, régi pénzérmékről, amelyeken egy néhai császár képmása idéz egy még ősibb birodalmat, a forrás pedig egy történetet bugyogtat szultán Orkhánról és a Jesil dzsámiról. Néha egy-egy illat nyomában sorjáznak az adatok és az anekdoták; a serbetek és dulcsácák émelyébe fulladt délutáni szieszta ellebegő csibukfüstje von káprázatot a pontos leltározás eredményeképpen felvázolt földrajzi, történeti, embertani eszmefuttatások oldalaira, vagy akár egy precíz bedekker turistacsalogató bekezdéseire. „Megnézésre méltó I. Murád mecsetje, mely e szultán melléknevéről Gházi-Kudavendkiar (győző és úr) mecsetnek is neveztetik; ezen épület stílusa kitunő szép.”
Láng Zsolt
